Csillag-műhely
Csillag-műhely
Csillag-műhely - a közösség kovácsa
 
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Számláló
E-mail cím:

Feliratkozás
Leiratkozás
SúgóSúgó
 
Beszámoló, egyszerűsített mérleg, eredménylevezetés
Beszámoló, egyszerűsített mérleg, eredménylevezetés : 2009 beszámoló

2009 beszámoló

  2010.06.15. 11:55

Csillag-műhely Közösségfejlesztő Egyesület

 

Beszámoló a 2009-es évről

„SZALMASZÁL” tréning álláskeresőknek

 

2009-ben az első tréningünket január 9-én indítottuk, s a korábbi, 6 hetes időtartamtól eltekintettünk a résztvevők folyamatos cserélődése miatt. Így a tematikát is módosítottuk oly módon, hogy a régebben és az újonnan érkezettek zökkenőmentesen be tudjanak kapcsolódni a munkába, és egyaránt érdekesnek, újnak találják a programokat, amelyeken most már 3 műhelytag is jelen van, így egyszerre több álláskeresővel is tudunk foglalkozni. A tréninget továbbra is hirdettük a Csepel újságban, hirdetőtáblákon, a Munkaügyi Központban, szórólapozás útján, illetve a Csepp TV-ben.

A foglalkozásokat minden héten, pénteken tartjuk délután fél 6-tól kb. 2-2,5 órán keresztül.

Témakörök: kommunikációs tréning – szituációs gyakorlatokkal, önéletrajzírás, számítógép-kezelés, készségfejlesztés (beszéd- és tárgyalástechnika, személyiségfejlesztés), életmód-tanácsok és minden, ami hozzásegít a munkavállaláshoz (álláskeresés interneten, intézményekben, kapcsolati tőke útján).

A tréninghez tematikát, írásos tananyagot készítettünk, melyet minden jelentkezőnek átadunk. Ebben összefoglalva olvashatnak a testbeszédről, az interjúkérdések fő típusairól, a felvételi beszélgetéseken előforduló kérdésekről, az Európai Uniós szabványokról, az álláskeresési támogatásokról, betekinthetnek önéletrajz-mintákba, s közreadjuk benne a legfontosabb internetes álláskereső web-helyeket. A fő módszer: a beszélgetés, gyakorlati feladatok (önéletrajz, motivációs levél írása, a problémák „eljátszása”, a kézügyesség, logikus gondolkodás fejlesztése, beszédtechnikai gyakorlatok), és a közös problémamegoldás.

 



Alkalmanként 4-5 fő vesz részt a tréningeken átlagban. Kérdőívben megkérdeztük őket, milyen képzettséggel rendelkeznek, mit tanulnának szívesen, mire van leginkább szükségük. Próbálunk egyénre szabottan segítséget nyújtani. A legtöbb álláskeresőnek van már valamilyen tapasztalata a munkakeresés nehézségeit illetően, milyen buktatókkal találkoztak, milyen szervezeteknél nyújtottak hasznos segítséget? Egymásnak is közreadják ismereteiket.
Leginkább a számítógép használata érdekli őket, különösen a Word és Excel programok, melyek alapjait igyekeztünk megtanítani. Hamarosan (amint a Radnóti Miklós Művelődési Ház felújítása befejeződik) egy kifejezetten számítógéppel kapcsolatos ismeretnyújtást is elindítunk. Folyamatos csoportos beszélgetéseink alatt fejlesztjük önbizalmukat, amely szerintünk a legfontosabb, hiszen a sok kudarc miatt ez gátolja legjobban ambícióikat. A szakkönyvek segítségével új motivációt, perspektívákat keresünk számukra.

Az együtt eltöltött idő alatt, a közösségi programok révén szemmel láthatóan új készségeket szereznek, „erőre kapnak”, s remélhetően ez kihat további tevékenységükre is.

A résztvevők közül többen elhelyezkedtek, s ami fontos: meg is maradtak új munkahelyeiken. Voltak olyanok is, akik 2-3 foglalkozás után lemorzsolódtak, reméljük azért, mert nekik is sikerült munkát találniuk.

A tréninget 2010-ben is folytatjuk, a jelenlegi gazdasági helyzetben még indokoltabbnak tartjuk a segítségnyújtást. Terveink szerint kapcsolatot építünk ki munkaerő-közvetítő, felnőttképzést nyújtó szervezetekkel, ezzel is bővítve a palettát, amivel segíteni tudunk.

 

A tréning lebonyolításához pályázati forrásból beszereztünk 3 db személyi számítógépet 2 db monitorral, és Windows operációs programmal 113.500,- Ft értékben, egy db 8 GB-os pendrive-ot, szakkönyveket, írható CD-ket, valamint egy zárható szekrényt, amiben tárolhatjuk mindezeket, illetve értékesebb eszközeinket.

 

 

„FOTÓZZUNK EGYÜTT!”

Digitális fotóismeretek.

 

A program 2007 szeptembere óta folyik kéthetente 15- 20 fős csoportban.

A digitális fotózás technikai és gyakorlati problémáira kap választ az érdeklődő kötetlen beszélgetés formájában. Profi fotóművészek segítségével sajátíthatják el a fotózás alap- és haladó ismereteit.

Egy alkalom 2 óra időtartamú, amely egy-egy témát jár körül. A témák lezárását a résztvevők által készített fotókból rendezett kiállítás jelzi. A beszélgetésekhez fotóséták kapcsolódnak, ahol az addig tanult ismereteket használják fel.

A Fotózzunk együtt programunk ma már átszövi minden más tevékenységünket is. Ahol megjelenünk, ott fényképek készülnek, amelyeket a későbbi rendezvényeken kiállítunk. A fotós társak ezért a Csillag-műhely más programjain is rendszeresen részt vesznek, ezzel a közösségfejlesztést is gyakorolhatjuk.

 

A programhoz pályázati forrásból beszereztünk egy vágógépet 13.885,- Ft értékben, egy külső winchestert a fotók digitális tárolásához 18.500,- Ft értékben, írható CD-ket, DVD-ket, szakkönyveket, folyóiratokat, ezeken kívül a kiállítások fotóanyagát, fénymásolási, előhívási és dekorációs kiadásokat finanszíroztunk. A Szalmaszál tréning számára beszerzett számítógépek a fotósoknak is nagy segítséget nyújtanak a képek elemzésében, szerkesztésében.

 

 

MÚZSÁK SZIGETE – MŰVÉSZETI NAP

 

Másodszor szerveztünk összművészeti rendezvényt a csillagtelepi Vermes Miklós Általános Iskolában 2009. október 17-én Tóth Ferencné igazgatónő támogatásával, a Csepeli Alkotó Fórum, a Munkásotthon Képzőművész Köre, és a Csepeli Családsegítő Irodalmi Műhelye hatékony közreműködésével.

A rendezvénnyel egy színes művészeti kavalkádot kívántunk létrehozni, ahol megférnek egymás mellett a különböző művészeti ágak, ahol személyesen találkozhat alkotó és közönsége, és ahol kiderülhet (ki is derült), hogy van miért büszkének lennünk lakóhelyünkre, tágabb közösségünkre.

 

A résztvevő kiállítók voltak:

Erdei Éva, Kvasznay Gulyás Margit, Geisbühl Tünde, Köhler Rózsa, Maár Maya, Sz. Varga Irén, Varga Sándor festőművészek, Zombory Zoltán képfestő, Végh Péter fotós-grafikus,
Végh Edit babakészítő, Rigó István maszk-készítő, valamint a Csillag-műhely fotóköre.

 

A következő programokon vehettek részt a látogatók:

MEGARON Pantomim-együttes, Fasang Árpád Zeneiskola, Csep’ Jazz Dance előadásai, Diadém SE társastánc-bemutató, Funny Steps, Mirage Bellydance hastánc, Botosánka együttes koncertje, könyvbemutató, Képzőművész Kör kiállítása, helyszíni portrékészítés, 4H-Klub kézműves foglalkozás és kiállítás.

 

Úgy tűnik, a Múzsák Szigete hagyománnyá válik, a résztvevő és kiállító művészek szívesen fogadják el a felkérésünket. A látogatók visszajelzései és saját tapasztalatunk azt mutatja, hogy jövőre is meg kell rendeznünk ezt a programot.

A Múzsák Szigete rendezvény lebonyolítására pályázati forrásból 132.347,- Ft-ot fordítottunk a mellékelt költségvetés szerint.

 

Számtalan programot szerveztünk még a felsoroltakon kívül, igyekszünk minél inkább felkelteni a csillagtelepiek figyelmét, bevonzani őket hozzánk, erősíteni bennük a közösség iránti igényt.

 

A következő évben folytatni kívánjuk eddigi programjainkat, és folyamatosan megújulva megteszünk erőnkhöz képest mindent, amivel segíteni, jobbítani tudjuk Csillagtelep lakóinak, közösségének életét.

2009. év egyszerűsített mérleg és eredménylevezetés:

ESZKÖZÖK (aktívák)

ezer Ft-ban, 2008

2009

A) BEFEKTETETT ESZKÖZÖK

122

79

I. Immateriális javak

---

---

II. Tárgyi eszközök

122

79

III. Befektetett pénzügyi eszközök

---

---

B) FORGÓESZKÖZÖK

267

22

I. Készletek

---

---

II. Követelések

200

---

III. Értékpapírok

---

---

IV. Pénzeszközök

67

22

ESZKÖZÖK ÖSSZESEN

389

101

FORRÁSOK (passzívák)

 

---

C) SAJÁT TŐKE

389

101

I. Induló tőke

---

---

II. Tőkeváltozás

122

79

III. Lekötött tartalék

---

---

IV. Tárgyévi eredmény alaptevékenységből (közhasznú tevékenységből)

267

101

V. Tárgyévi eredmény vállalkozási tevékenységből

---

---

D) TARTALÉK

---

---

E) CÉLTARTALÉKOK

---

---

F) KÖTELEZETTSÉGEK

---

---

I. Hosszú lejáratú kötelezettségek

---

---

II. Rövid lejáratú kötelezettségek

---

---

FORRÁSOK ÖSSZESEN

389

101

Budapest, 2009. december 31.

 

Ligeti Julianna

elnök

 

Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints